Profilváltás
Köszönöm Barátaimnak, Partnereimnek, Ügyfeleimnek, hogy együtt dolgozhattunk azért, hogy az internet hazai oldala is tele legyen tartalmas weboldallal, információval látva el a weboldalak látogatóit.
1995 -ben Csorna város weboldala volt az első munkám, mint egyéni vállakozó. Azóta eltelt 15 évben számos vállalkozást segítettem, majd később a PGW Bt csapatával, segítettünk az internet segítségével ismertté és prosperálóvá vállni.
Ahogy a sportolók, úgy a weboldal szerkesztők is kiöregednek. Jönnek a fiatalok, jönnek az új trendek és az öreg medvék lassan megállnak és körülnéznek. Kitapostuk az utat, jöhetnek az új eszközökkel az új arcok, a friss elmék.
(olvassa tovább …)
A kormány 2007. május 2-i ülésén elfogadta a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) által előkészített, az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos törvények módosításáról szóló előterjesztést. A törvényjavaslat elsődleges célja a vállalkozások terheinek további csökkentése, valamint egy egységes és jóval határozottabb keretrendszer felállítása a kéretlen elektronikus hirdetések elleni hatékony küzdelem érdekében. A törvénymódosítási javaslatok tárgyalását az Országgyűlés várhatóan a 19. héten kezdi meg – olvasható a GKM honlapján.
Horváth Endre fotóművész 2005 január 15-én nyíló kiállításának teljes anyagát nagyítottuk poszternyomtatási rendszerünkön. Külön kihívást jelentett, hogy a művész által elképzelt barnított, szépia színvilágot jelenítsük meg. Az elképzelt és megvalósult szín és formavilág Sopronban a Pannónia Med Hotel galériájában volt megtekinthető két héten keresztül.